Poroszló 2018

2018. január 23.
2018-ban is színes programokkal várja a vendégeket Poroszló!

A jövő évben is számos sokszínű, érdekes, szórakoztató rendezvény gazdagítja majd az élményeket Poroszlón, a Tisza-tó kapujában. 2018. június 23-án szombaton például sor kerül a hagyományos Kakas Szépségverseny és Bográcsfesztivál című egésznapos kavalkádra, melynek zárásaként este a poroszlói Rendezvénytéren "Geszti Best Of" címmel ad élő koncertet Geszti Péter, s fellépnek az egykori Jazz+Az együttes eredeti énekesei is 

 

 

 

Somló Tamás elvesztése után az LGT ugyan nem koncertezik már, de a legendás zenekar két tagja, Karácsony János és Solti János továbbra is fellép a Zenevonat Szuperkoncerteken. Poroszlón a Szent István Naphoz kapcsolódó programban - 2018. augusztus 18-án szombaton este 21 órától - zenélnek majd a Szabadstrandon. 

A gitárokon Karácsony János, a dobok mögött pedig Solti János kápráztatja el a közönséget, kiegészülve még két mai tehetséges előadóval: Veres Mónika Nikával, aki az LGT tagjai által női előadóknak írt dalokat adja elő (Játssz még, Hello, Szólj rám, ha hangosan énekelek), illetve Heincz Gábor Bigával, aki egy tv műsor kedvéért áthangszerelt néhány LGT klasszikust, ami olyan jól sikerült, hogy az eredeti tagok kérésére, a Zenevonat koncerteken is ebben a verzióban hangzanak el.

Az élőzenei kíséretet az Abrakazabra zenekar biztosítja, Ők a produkció megálmodói és hazánk legfoglalkoztatottabb zenekara, az ország kiemelt előadóival dolgoztak már együtt hazánkban és külföldön egyaránt. 2015-ben a Debreceni Főnix Csarnokban tartott, 15 éves születésnapi teltházas koncertjükön olyan énekesek léptek fel velük, mint Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Somló Tamás, Karácsony János, Keresztes Ildikó, és nem utolsó sorban Tóth Vera, Tóth Gabi, Radics Gigi, Király Viktor, Vastag Csaba, Bebe, Éliás Jr, Gájer Bálint ....

A több mint 2 órás műsorban a legnépszerűbb LGT slágerek csendülnek fel, felidézve az ikonikus zenekar legszebb periódusait.