Szakmai egyeztetés a hazai állatkertek üzemeltetőivel

A hazai állatkertek szerepe megkerülhetetlen, ha fajmegőrzésről, természetvédelmi tevékenységről vagy konzervációról, illetve környezeti nevelésről van szó. Sok esetben a bajba jutott állatok mentésében, repatriálásukban, élethosszig tartó gondoskodásukban is jelentősen kiveszik a részüket, mely a Tisza-tavi Ökocentrumnak is kiemelt feladata. Emellett kiemelt szerepük van a hazai turizmus erősítésében is. Ezúton is üdvözöljük az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, illetve Gajdos László miniszter Úr kezdeményezését a párbeszédre, a szakma iránti bizalmát és nyitottságát. Nagy öröm számunkra, hogy a továbbiakban is támogatásáról biztosította a szakma képviselőit, hogy a jövőben is számít a munkánkra, hivatásunkra, melynek örömmel teszünk eleget. Köszönjük a megszavazott bizalmat, melynek nagy tisztelettel teszünk eleget a jövőben is.