Főépület

2024. december 21.
Az Ökocentrum falai közt beléphetünk a Tisza-tó különleges világába és testközelből ismerhetjük meg a hazánkban őshonos élőlényeket Európa legnagyobb édesvízi akváriumában.

Óriásakvárium

A földfelszín alatt, a főépület -1 és -2 szintjén található az összesen közel egymillió liter össztérfogatú, több részből álló, rendkívül látványos akváriumrendszer, melyben domolykók, pontyok, csukák, balinok, süllők, harcsák, keszeg- és küszfélék, törpeharcsák, busák és amúrok élnek, társaikkal együtt. Az igényesen kialakított dekoráció a patakok, folyók, tavak valóságos víz alatti képét idézi fel, s olyan érzést kelt a látogatókban, mintha valóban a víz alatt sétálnánk.

Az Ökocentrum legnagyobb, un. óriásakváriuma önmagában 535 ezer literes, itt különleges víz alatti alagútban sétálva nyerhetünk bepillantást - közel 5 méter mélyen a víz szintje alatt - olyan különleges halfajták (tokok) életébe, mint az óriási méretű, méltóságteljesen úszó viza, a vágótok, a sőregtok vagy épp a kecsege.

A halakon kívül az Ökocentrum kedvencei közé tartoznak a vidrák is: e mókás, vidám állatok az akváriumtérben  láthatóak, főszezonban napi három,  főszezonon kívül napi két alkalommal etetésük is megfigyelhető.

3D Mozi

Az 50 férőhelyes háromdimenziós vetítőterem rendhagyó technikai megoldásainak köszönhetően részeseivé válunk a vásznon történő eseményeknek, átélhetjük, milyen arcát mutatja a Tisza-tó a különböző évszakokban. A film „étvágygerjesztőként" szolgál ahhoz, hogy a megtekintését követően a nézők kedvet kapjanak a vízi világ tényleges felfedezéséhez. A 12 perces „Négy évszak a Tisza-tónál" címet viselő, víz alatti és drón felvételekkel színesített 3D film összeállításának koncepciója az volt, hogy bemutassuk: a Tisza-tó természeti értékei és szépségei mind a négy évszakban kiváló programot és szabadidő eltöltési lehetőséget jelentenek az ide látogatóknak. Így a film nem csak Poroszlónak vagy az Ökocentrumnak jelent „reklámot", hanem a Tisza-tavi táj egészének változatosságát, értékeit, szépségeit villantja fel.

A Tisza-tavi Ökocentrum 3D mozijában napközben, a rendes nyitvatartási időben félóránként (minden óra egészkor és félkor) kezdődik a 12 perces magyar nyelvű természetfilm vetítése. Külföldről érkező csoportoknak a film vetítése - előre egyeztetett időpontban - angol nyelven történik. A nézőtéren a helyek érkezési sorrendben, szabadon foglalhatók el.

Esténként, főleg hétvégéken és ünnepnapokon a vetítőterem hagyományos mozivá alakul át: 2D és 3D játékfilmek, animációs filmek tekinthetők meg, az előre kiadott műsor szerint. Jegyek a filmekre elővételben vagy az Ökocentrum főbejáratánál lévő pénztárban vásárolhatók. Részletes információk és jegyvásárlás: www.poroszlomozi.hu

  

A Tisza-tavi Ökocentrum főépületének bemutatói lehetővé teszik, hogy közelebbről megismerjük a Tisza-tó vidékének élővilágát és természeti értékeit.

 

ÉJSZAKAI ERDŐ - Magyarország kétéltűi és hüllői

A főépület földszintjén található kiállításon a nappalból az éjszakába lépünk, s derengő, a teliholdat szimbolizáló fényben tekinthetjük meg a látványos terráriumokban élő különleges állatokat. A napszakok "megfordultak": a kétéltűek lakóhelyei éjjel mesterséges fényárban úsznak, így ők akkor térnek nyugovóra, s bújnak el. Nappal pedig, a mesterséges éjszakában ellenben tevékenyek, mozognak, táplálkoznak.

A fényviszonyok és a terráriumok élőlényeinek rejtőzködő életmódja miatt az állatok megpillantásához itt alkalmanként türelem, odafigyelés szükséges: előfordulhat, hogy adott pillanatban az élőlény - kihasználva a terrárium berendezése által biztosított rejtekhelyet - elbújt pihenni, míg ha 10 perc múlva újra arra sétálunk, már aktívan "tevékenykedik" lakóhelyén.

A földszinti kiállítótér része egy hatalmas méretű, "járható", műholdas Tisza-tó térkép, amely madártávlatból mutatja be a térséget, az oszlopokon elhelyezett gombok megnyomására felvillanó fények pedig segítenek a tó körüli települések elhelyezkedésének pontos beazonosításában. A kiállítótér járófelületei több helyen üvegből készültek, e letekintőkön keresztül az óriásakváriumokban zajló élet felülről szemlélhető meg.

A kiállítótér körül található folyosószakasz falain tablók ismertetik meg a látogatókat a híres tiszai árvizek történetével, valamint a kiskörei erőmű megépítésével és működésével kapcsolatos tudnivalókkal. 

A kiállítótér sarkában kialakított helyen téli időszakban nem őshonos teknősfélék - sarkantyús és görög teknős - , míg nyári időszakban tengerimalacok "tanyáznak". 

 

MAKROVILÁG FÖLDINFO TEREM

Az első emeleten található helyiségben apró lények világába nyerhetünk betekintést rovarbemutató dioráma és miniakváriumok segítségével, foglalkozások, rendezvények esetén mikroszkópokkal. 

A teremben elhelyezett 3d dianézők segítségével 64 millió pixeles felbontásban láthatóak a bolygónkról és világhírű természeti tájakról készült különleges képek.

A kirakó játék (óriáspuzzle) megoldásával egy hatalmas falikép hiányzó részét lehet összerakni, segítségül a Tisza-tó természeti értékeire vonatkozó kérdések és válaszok szolgálnak.

A teremben elhelyezett interaktív érintőképernyős monitoron böngészhetünk, s szöveges és képi információk segítségével környezetünk megóvásával és védelmével, a természetvédelem fontosságával kapcsolatos témákkal, bolygónk környezeti problémáival ismerkedhetünk meg, néha már-már sokkoló, de mindenképpen szemléletformáló módon.

A Makrovilág teremben kétféle természetismereti offline számítógépes játékot lehet játszani, a legjobb megfejtők - regisztráció esetén - év végén jutalmat kaphatnak.

A turisztikai főszezonban illetve rendezvények alkalmával rendszeresen kerül itt sor rendhagyó "biológiai órákra", tájékoztató előadásokra.

A Makrovilág Földinfo terem előtti folyosószakaszon elhelyezett érmegép segítségével mindenki elkészítheti magának saját "ökocentrumos szuvenírjét" - 4 féle motívum közül lehet választani  

 

Tetőterasz

A főépület 2. emeletén található tetőteraszon - tavasztól őszig - Jakab Tibor "Éden mindenkép(p)en" című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők

 

  

Körpanorámás kilátótorony

A főépület tornyában, a 7. emelet magasságában található, lifttel is megközelíthető tágas kilátóteraszról lélegzetelállító panoráma nyílik Poroszló településre és a környező tájra: egyik irányban a Tisza-tó, másik irányban a Bükk és a Mátra vonulatai is látszanak. Képünkön Varga Izabella színésznő gyönyörködik a táj szépségeiben.

Sportosabb vendégeink a torony teraszának megközelítését gyalogosan is vállalhatják, ezesetben az Ökocentrum építésének történetét és folyamatát a lépcsőház szintjein elhelyezett fotókiállítás képeinek segítségével ismerhetik meg.

A toronyban a tájékozódást áttekintő térkép segíti, néhány világhírű hely Poroszlótól való - légvonalban mért - távolságát pedig kis táblák jelzik.

  

Konferenciaterem

A Tisza-tavi Ökocentrum konferenciaterme a főépület első emeletén egyedi helyszínül szolgál konferenciák, tanácskozások, előadások lebonyolítására.

A terem ideális befogadóképessége 80-100 fő, de a kapacitás bővíthető. A korszerű berendezések és a Tisza-tó csodálatos természeti környezete garantálja, hogy színvonalas, jó hangulatú és emlékezetes legyen minden itt rendezett szakmai, tudományos és egyéb témájú esemény. A konferenciaterem felszereltségéhez laptop, rögzített projector, nagy méretű vetítővászon és az igények szerint variálható mobil hangosítás tartozik. Tanácskozások, rendezvények szervezése érdekében kérje ajánlatunkat az [email protected] címen.

 

A teremben állandó kiállítás (dioráma) tekinthető meg "Ártéri erdő" címmel, de folyamatosan időszaki kiállításoknak is helyet ad: jelenleg a "Távoli tájakon" című, egzotikus halakat bemutató tárlat és Végh József "A fa bűvöletében" címet viselő kiállítása látható.                                                                                                                      

 

Játszószoba

Az első emeleten található Elvarázsolt Vízi Világ  játszószoba jó időben-rossz időben önfeledt szórakozást nyújt a kicsiknek. A játszószobát 12 éves életkornál fiatalabb vendégeink vehetik igénybe

 

 

 

 

 

  

  

Öko Sziget Ajándékbolt

VIZA BÜFÉ